Párkapcsolati coaching
Egyedülálló szülők támogatása
Kőváry Anett, volt rádiós kolléganőm kezdeményezésére nemrégiben három egyedülálló anyuka támogatására vállalkoztam: 6-10 alkalmas coaching folyamatot ajánlottam fel ingyenesen számukra. Az ajánlattétel rendkívül hasznos tapasztalatokat hozott, és még nincs vége a tanulságok levonásának. Íme az első.
Három egyedülálló édesanya közül valójában kettővel tudtam felvenni a kapcsolatot, a harmadik nem jelentkezett többszöri jelzésem ellenére sem, hogy időpontot egyeztessünk :(. Azon gondolkoztam, vajon nem a megfelelő felajánlás jutott neki? Más fajta segítségre vágyott?
Egy rövid e-mailben azt írta, hálás a lehetőségért, mert volna miről beszélnünk, mivel az életének több területén is nehézségekkel találta magát szemben, de aztán a kisujját sem mozdította, hogy ezekre megoldást találhassunk együtt.
Gyakran engem is ellepnek a gondok, hiszen egy coach élete sem fenékig tejföl, és amikor összecsapnak a fejem fölött a hullámok, nehéz a felszínen maradni. Olyankor a legégetőbb dolgokat is hanyagolom, tudomást sem veszek róluk. Talán nem ez a legmegfelelőbb hozzáállás, de pár nap után képes vagyok mindig megemberelni magam, és kézbe venni az ügyeket. Tisztában vagyok vele, hogy az én problémáimat nem fogja más megoldani, muszáj menedzselnem a saját életemet, sőt, néha a velem együtt élők életét is. Nem mindig nyilvánvaló, hogy honnan meríthetnék erőt, de azzal, hogy megteszem az első lépést, valahogy mindig minden beindul magától szinte. Cselekedni kell, mert a passzivitás lehúz.
Bízom benne, hogy ez az egyedülálló édesanya is képes lesz azért boldogulni, még ha nem is fogadta el a teljesen önzetlen támogatásomat. A számára felajánlott alkalmakat egy másik egyedülálló szülőnek ajándékoztam.
A segítség nem vész el, csak átalakul :)